X. állomás: Vízkereszt
Árvíz vagy: Egon és a fából készült feszület
Itt megtudhatod: Miért szerették és miért gyűlölték a tullniak a folyójukat. Amikor Egon látta, hogy a Duna elöntötte a partjait. Miért építettek vízi kápolnát. És hogy hol emlékeztek meg a folyó halottairól.
A tematikus körút kezdete: Tulln főpályaudvar
Távolság: 3,6 km
Időtartam: kb. 90 perc
Nehézségi szint: könnyű - akadálymentesített
Schiele mappa HU
Schiele mappa HU
Honnan származik a hatalmas feszület? 1729. február 21-én, két hónappal a téli napforduló után, Tullnban partra sodorta és felállította a víz. A Duna misztikus "emléktárgya", amely évente többször nyugodt patakból tomboló folyóvá változik. Eleinte csak a halászok és a hajósok imádták az egyszerű fakeresztet. Aztán a városlakók kápolnát építtettek. A kápolna az egykori "Strudelhof" hátsó falához csatlakozik, amelynek alapfalai a középkori városerődítés részét képezik. Két homokkőszobor - Nepomuki Szent János és Borromeo Szent Károly - szegélyezi a barokk feszületet. Később mindkét szobrot a Szent István plébániatemplom előtt állítják fel.
Életvonal és a végzet folyója.
A tullniak azonban továbbra is elzarándokolnak a vízikápolnához. És ott mindenszentek napján megemlékeznek az ismeretlen halottakról, akik a vadvizekben vesztették életüket. Mert a Dunának, mint minden nagy folyónak, két arca van. Életmentő és végzet folyója, tápláló és pusztító. A partján fekvő, kitett fekvése nélkül Tulln soha nem lett volna római tábor és haditengerészeti támaszpont. A Babenbergek és a világ minden tájáról érkező kereskedők elhaladtak volna mellette. De amikor a Duna kiönti a partjait, amikor a hosszan tartó esőzések és jégáradások elöntik a gátakat, értékes javak és javak pusztulnak el. Elpusztult termés. Emberek és állatok menekülnek. A folyó szedi áldozatait mindazoktól, akik a partján élnek.
Megemlékezés a halottakról.
Egon gyermekkorában két árvízriadó volt. Az 1897-es "szerencsétlen év", ahogy egy régi iskolai krónikában áll, amikor fagy, jégeső és árvíz sújtotta a tullnerfeldi lakosokat. Mindössze két évvel később, 1899. szeptember 14-én egész falvakat kellett kiüríteni a Duna mentén. Schielék, akik egy nagy szolgálati lakásban élnek a tullni vasútállomásnál, nem érintették az árvíz. Az árvíz azonban nyomot hagyott a városon. Minden ima ellenére a védelmezőjükhöz, Johannes Nepomuk vízimádóhoz imádkoznak.
A "Zum goldenen Lamm" egykori vendéglő vízkereszttel (© Dr. Ferdinand Schönbauer)
