V. állomás: Karner
Megemlékezés a halottakról, avagy: Egon és a mitikus lények
Itt megtudhatja: Miért exhumálták a tullni halottasházi hatóságok a maradványokat. Mit látott Egon a Karnerben. Hogyan került a halál és a mulandóság a filmvászonra. És milyen szerepet játszott a haldoklás Egon életében.
A tematikus körút kezdete: Tulln főpályaudvar
Távolság: 3,6 km
Időtartam: kb. 90 perc
Nehézségi szint: könnyű - akadálymentesített
Schiele mappa HU
Schiele mappa HU
Európában nem sok hely híres a csontvázairól. A tullni késő román kori kegyhelyet, amelyet a 13. században építettek az utolsó Babenberg herceg, II. Frigyes parancsára, az egyik legszebbnek és legjelentősebbnek tartják a maga nemében. A kétszintes torony a lenyűgöző piramistetővel egy tizenegy oldalú alaprajzon emelkedik az égbe. Belül azonban kerek. A felső szintet, az egykori temetőkápolnát pedig számos festmény díszíti. Látható itt az Utolsó ítélet, Krisztus imádása a bölcsek által és a szüzek, akiket az ördög a pokolba vezet. De sárkányok, démonok és mitikus lények is. Egy hátborzongató világ, amely elvarázsolja Egont.
A halállal szemben.
Az alagsor persze még hátborzongatóbb. A 18. század végéig az exhumált halottak csontházaként szolgált. Ennek oka, hogy a plébániatemplom körüli régi temetőben már nincs hely új sírok számára. A csontokat ezért a kriptaházban temették újra, és ott halmozták fel őket. A halál itt mindenütt jelen van. Éppen úgy, mint Egon életében. Először elveszíti idősebb húgát, Elvirát. Még kisgyermek volt, amikor a lány agyhártyagyulladásban meghalt. Aztán az apja megbetegszik szifiliszben. Egon pedig megtapasztalja az impozáns, tekintélyes férfi hanyatlását: emlékezetkiesés, személyiségváltozás, hallucinációk. Végül a tizennégy éves fiú csendben ül a siralomház egyik sarkában, ahol Adolf Schiele gálaegyenruhában fekszik.
Az élet allegóriája.
A válás és elmúlás körforgása. Az apa halála mint trauma a fiú számára. Csak néhány évvel később Egon az élet és a halál allegóriáit festette. A mulandóság és a halál központi motívummá válik képi világában. Elhervadt virágok. Csupasz ágak. A szél által meghajlított fák. De frissen virágzó napraforgókat is, mint az ember metaforikus ábrázolását. Mert a szeretteiért érzett gyász életörömmel keveredik. És a vágy, hogy komolyan vegyék, mint látnok művészt.
Késő román kori kegyeleti ház, 1875 körül
