VI. állomás: Wiener Straße

Századforduló Tullnban. Az egykori Babenberg rezidencia új fellendülést tapasztal. Az ökrös és lovas kocsik még mindig meghatározzák a városképet. De a Ferenc József vasút már régóta megáll itt. És most egy vashíd épül a Duna fölé. A járási főváros 4000 lakosa kozmopolita. Vasárnapi ruhájukba öltözve sétálnak végig a Wiener Strassén a főtérre, amely már a középkor óta forgalmas kereskedelmi központ. Megcsodálják a nagypolgári boltok áruválasztékát, felpróbálják a legújabb bécsi divatot. Befejezésül pedig kényeztessék magukat egy kávéval és egy szelet süteménnyel az egyik kis cukrászdában.

Tisztelt egyenruhás személy.

A Schiele családnak nincs túl jó híre Tullnban. Adolf apa állomásfőnökként a város egyik nevezetessége. Egyenruhájával, kardjával és tollas kalapjával hangsúlyozza, hogy tiszteletre méltó személy. Fiatal feleségéhez, Marie-hoz, egy gazdag család lányához hasonlóan ő is csak jó társaságban érzi jól magát. Amikor Schielék lovaskocsijukkal a Wiener Strassén keresztül a főtérre utaztak, minden oldalról üdvözölték őket. Ezt kívánja meg a konvenció. De nem minden üdvözlést viszonoznak. Ezért suttognak a tullniak zárt ajtók mögött a bevándorlók arroganciájáról, akik csak néhány éve élnek a városban. És még mindig azt hiszik, hogy jobbak náluk.

Impressziók a tájról.

Vajon Schielék tudják, hogy a hátuk mögött hogyan beszélnek róluk? A külvilág számára nyugodtnak tűnnek. Adolf atya nemcsak pillangókat és ásványokat gyűjt a Tulln körüli lovaskocsikázás közben, hanem lenyomatokat is a tájképfestményeihez. Persze neki nincs meg Egon tehetsége. Már az első portréiban és tájképeiben is új utakon jár. Száz évvel később a Schiele-kutatók ezt "tabudöntögetésnek" neveznék. És emlékeztetnek arra, hogy már a fiatal Schiele is egészen különleges világlátással rendelkezett.